2010. 03. 10. 8:05:00(NAPI)
Komoly bizonytalanság látszik az OTP-nél
A bika került újra előtérbe a piacokon, az indexek megállíthatatlanul száguldanak a januári csúcspontjaik felé. A BUX sem maradt ki az emelkedésből, hétfőn pár száz pont híján a korábbi 23 000 pontos maximumig erősödött a mutató.
Egy hosszabb emelkedő hullám alakult ki a magyar piacon, február végén 20 500 pont környékén fordult az index észak felé, és innen indult a közel két hétig tartó száguldás. Az első ellenállást 21 650 pont jelentette, melyet egy rövid megtorpanás után áttört a BUX, ez a szint jelenleg már támaszként viselkedhet az esésben. Miután áttörte az említett ellenállást, gyorsan betöltötte az év eleji esésben nyitva hagyott réseket, és nem sokkal a januári csúcspont alatt állt meg. A hétfői kereskedésben azonban már láthatóak voltak a lendületvesztés jelei, egy látványos felső gyertya alakult ki, mely a nap második felében már az eladók jelenlétéről árulkodott.
A keddi nap első részében is aktívak voltak az eladók, a hétfői rést gyorsan vissza is töltötte az árfolyam. Délutánra azonban fordult a hangulat és ismét a vevők kerültek előtérbe, melynek eredménye a grafikonon látható nagy alsó kanóc az utolsó gyertyánál. Tegnap tehát nem erősítette meg az index a hétfői fordulós kereskedést. Az elmúlt két napon igen volatilis volt a mozgás, ami nagy bizonytalanságra utal, ezért nem egyértelmű a következő napok iránya. Amennyiben folytatódik az emelkedés, akkor a 23 000 pontos ellenállás állíthatja meg a BUX-ot, ezt az erős szintet nem valószínű, hogy elsőre áttöri. Amennyiben újból lefelé veszi az irányt a mutató, akkor a 21 650 pontos támaszon torpanhat meg a gyengülés. Amennyiben erről a szintről egy korrekció után ismét fordul, akkor a vételi oldalon érdemes piacra lépni.
Az OTP repítette csúcsközeli magasságokba a piacot. Technikai képe nagyon hasonló a BUX-éhoz, a hétfői felső kanócos nap után a tegnapi japángyertya alatt egy látványos alsó árnyék látható, tehát a bankpapír esetében is komoly bizonytalanságról beszélhetünk. Ellenállás 6250 forintnál látható, erős támasz pedig 5750 környékén alakult ki.A Mol megindult ugyan felfelé a múlt héten, de az OTP-hez képest továbbra is lemaradó. Az olajpapírral kapcsolatban azonban pozitívumként említhető, hogy a hosszú távú emelkedő trend nem sérült februárban. A 16 850 forintos támaszról fordult emelkedő irányba az árfolyam, és múlt hét pénteken áttörte a 18 000 forintos ellenállást, mely jelenleg már támaszt jelent. Az emelkedést azonban a 18 900 forintos szint megállította. Felette is sűrűn vannak ellenállások, 19 550 és 20 250 forint is kiemelt szint (az utóbbi már a januári csúcspont).
A Richter nem tudja tartani a lépést a piaccal, a vezető papírokhoz képest látványosan alulteljesít. A januári csúcspontig még számos ellenállás állja az árfolyam útját, kicsi a valószínűsége, hogy a napokban új maximumra erősödik a gyógyszerpapír kurzusa. Jelenleg a 42 000 forintos ellenállás alatt akadt meg az emelkedés, ez a szint már több alkalommal megállította az árfolyamot, nagyobb vételi erő kellene az áttöréséhez. Ha sikerülne is a 42 000 forintot áttörnie, akkor sem lenne túl nagy tere az emelkedésnek, mert 43 050 forintnál már egy következő szint húzódik. Felette pedig 44 000 forintnál a januári maximum állítaná meg a gyógyszerpapírt. Ha az árfolyam lepattan az ellenállásról, akkor a sáv alja jelenti a legközelebbi támaszt 39 000 forintnál.
Középtávon csökkenő trendben mozog az MTelekom, hónapok óta alacsonyabb csúcs- és mélypontok rajzolódnak ki a grafikonján. A gyengülés azonban februárban megállt, a 675 forintos támaszon torpant meg a csökkenés. Ez a szint már kétszer is megállította az árfolyamot, legutóbb február végén pattant vissza a támaszról. A 725 forintos ellenállás megállította ugyan az emelkedést, de több mint egy hete oldalaz a szint alatt. Egyértelműen pozitív jelzés, hogy nem zuhant vissza az árfolyam, és miután erőt gyűjtött, folytatódhat az emelkedés. A 725 forint áttörése esetén 765 forintig erősödhet a távközlési papír.
Rácz Balázs
Erste Befektetési Zrt.
Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok




